Az Angyalfiú

-Egy anya mely egy fiút szült,
egy fiút – Angyalfiút,
a reményhez és fényhez hűt,
tiszta lelkűt s jószívűt,
őrizgette világ előtt remegve és féltve…
A világ előtt ahol a szeretet, hűség és a béke,
bizony ritka s hitvány vendég volt….

-Egy fiúgyermek ki érkezett, fényt s reményt hozott,
édesanyja szíve, örömmel, boldogsággal s szeretettel áradozott …

-Kisfiam te apró lény, ki oly nehezen születtél,
kivel olyannyira megszenvedtem én… a te lágy hangod
hívott vissza a Fényösvényről e világba,
hogyan hagytam volna én, hogy te egyedül oly aprócskán,
nélkülem oly zord világban, oly egyedül éldegélj !

-Kis gesztenye szemeid amikor rám néztek,
az Angyalok országát, láttam én te benned…
Rideg nehéz emberek vettek minket körül,
szeretetben oly sóvár – parancsoló hangú…

-Sehol egy fény – szeretet, mogorvaság hada,
Te voltál a reményem – a lelkem Csillaga !
„Mamam!” szólt a pici szád, a hangod ragyogó,
szeretete árada, az Angyalok földjéről…
-Teltek – múltak a napok, hónapok és évek,
a szárnyaid a rejtett helyre – menedékbe tetted…
Elrejtetted e zord világ elől… hogy ne bántsák a kicsi szíved,
csak az Édesanyád volt az, aki ezt sejtette…

-Zord világban, zord emberek kemények és rosszak,
fájdalmat és bánatot az életedbe hoztak.
Édesanyád, ki gondolta kevés egy fiúnak,
ki napról – napra nagyobb volt, csak jót akarta volna…

-Tévedett hát szegény lény, egy rossz döntést hozott,
a „férjében” reménykedett, ki soha sem jót  hozott…
Reményt várt a férfitől, kit apának nevezik,
hisz minden gyermek, csak ezért születik… !

-Egyszer csak hát az a nap, sötét és fájdalmas,
szörnyűséget hozott, a Fiúcska – Anyja szíve,
betegségbe elfolyt…

-Eggyé vált az Anyja és a Fia lelke,
a szörnyűségek – fájdalom ezt el nem engedte…
Édes fiam, Te drága Lény, maradj itt mellettem,
a szívem – lelkem érted él, hisz ezt el nem vetem…

-Múltak a zord napok, fájdalmas hónapok
és Te drága kisfiam az angyali  szárnyad, újra elő vetted….
Anyai szív  fájdalmasabb mindennél, amikor a kicsi fia,
fénnyé válik örökké…

-Megesküdt hát édesanyja a kicsi fia szíve előtt,
hogy az álmai országába elviszi a testét és ott hagyja majd őt.
Az óriáshegy – Sínai alatt… a piramisok országában,
ringadozó  hideg  tenger, néki altató dalt  így énekel… :
„ Kicsifiam  szeretlek a lelkem mindörökké a tiéd lett,
tiéd lett mindenem, várlak vissza Életem … ! „

-Vissza járt az édes fiú az édesanyja álmába,
a kéz, mely őt megölelte, vízbe szórta búslakodva,
és ott így fürdette….
Édes Fiam – reményem, kérlek jöjj el én nekem,
gyógyítsd az én szívemet – az Anyai lényemet…

( Ina Szabó – művész autobiografikus költeménye )